Van, amikor George-t kénytelenek vagyunk felügyelet nélkül itthon hagyni. Ilyenkor bőszen reméljük, hogy az otthonunk nem esik áldozatul George elevenségének.

Azt már rég megszoktuk, hogy a kukát biztonságba kell helyezni. George egy igazi kukabúvár, és nem lehet olyan szemetest venni ma Magyarországon, és a világon sem, amelyet ő se perc alatt ne tanulna meg kinyitni. ÉS, ha már kinyitotta, akkor úgy érzi, a tartalmát ki kell borítani, és amit ehetőnek vél belőle, azt el is kell fogyasztani. Igazából azt is megeszi, amit nem kellene. Tehát George gondoskodik arról, hogy teljesen üres szemetesünk legyen itthon. 

A cipőket sem felejtjük el biztonságba helyezni. Persze teszünk ki neki rágókát. George-nak van a világon a legtöbb rágókája, de valamiért azokat pont nem rágja, minden mást igen. 

Hosszú nap volt. Már alig vártam a nagy lányommal, hogy hazaérjünk. Boldogan meséltem neki tervemről, miszerint békességben megiszom egy kávét, hogy egy fárasztó nap után egy kicsit feltöltődjek. Nos... ez volt a terv. És ugye van az a mondás, ember tervez, Isten végez. Nálunk nem Isten, hanem George végzett. 

Belépve az ajtón olyan látvány fogadott, mintha atomkatasztrófa helyszíne lett volna az otthonunk. Minimum egy világvége zajlott volna le kicsiben.

George leborította az össze virágomat, és midőn zöld szertő emberke vagyok, volt belőlük bőven. Az összes virágföld landolt az ebédlő közepén. Aztán George, hogy unalmát elvegye, még a függönyt is leszedte a karnisról... valószínűleg nem tetszett neki a színe... fehér volt.. valamikor, de most gondosan elásta a virágföld kupacba. Aztán, ahogyan tevékenykedett, kiöntötte a vizet, ami szomját volt  hivatott oltani, egészen eddig a pillanatig, most ugyanis keveredve a virágfölddel sárrá változott.

Persze George belelépett tevékenységének végzése közben, ezáltal ő is nyakig sáros lett.

És, ha már azt feltételezné bárki is, hogy George ezt nem volt képes fokozni, hát tévedett. Az összes ajtót összeugrálta... hófehér ajtók voltak, de most George ugrás magasságig fekete kutyatappancs nyomos lett mindegyik. Midőn az ebédlőből nyílik nálunk minden helység, ezért volt ajtófelület bőven. 

És, amikor végzett az ajtókkal, módszeresen körbejárta a konyhát, nyomokat hagyva maga után. 

Amikor belépvén ezt szemrevételeztem, miközben George lobogó fülekkel ugrált roppant boldogan, egyrészt azért, mert hazaértünk, másrészt, mert oly büszke volt művére, amelyet pár óra leforgása alatt összehozott, tehát, amikor ezt szemrevételeztem, próbáltam eldönteni, hogy sírjak vagy nevessek! 

Nos...ekkor már tudtam, hogy a kávézást napolni kell, mert a George által okozott katasztrófát a lehető legrövidebb időn belül el kell hárítani.

Néztem George-t és azon gondolkodtam, hogy rögvest agyonütöm. De talán a fáradtságtól, vagy talán ettől a műtől a nevetés fogott el. Persze George-t biztos, ami tuti alapon megszidtam... pont nem érdekelte, röpke három órámba került, mire eltüntettem a nyomokat.

George szuper háziasszonyt csinál belőlem. Gondoskodik arról, hogy szinte mindennap ki legyen rendesen takarítva, még az ajtók is le legyenek mosva.

George-t szeretem... nagyon... de vannak mutatványai, amitől égnek áll a hajam. Ez az egyike volt a sok közül.

George kertész, és lakberendező volt előző életei valamelyikében. És még élénken élnek benne az emlékek!