Egy sérülésnek köszönhetően, arra gondoltam, a mankóval járás nehézségei pillanatok alatt leküzdhetőek. Persze, csak, ha nincs a háznál George. Nálunk van egy.

George időközben 20 kg.-os kutyafiúvá cseperedett, akit imád mindenki, és aki mindenkit imád.

Sokszor tanúja vagyok, ahogyan a ház előtt elhaladó gyalogosok köszönnek neki:"Szia George!" George már hozzátartozik az utcaképhez, bár a kerítésen igazítani kellett, mert fejét kidugva, volt, aki azért annyira nem örült neki.

Tehát gondoltam kipróbálom a mankóval járást. Magabiztosan tettem meg lépéseimet, amikor is George hátulról elsodort, kirántva mindkét lábam, és mankóm.

Ennek eredménye, hogy a kőbe bevertem a fejem, az egyik mankó orron vágott, a másik a homlokom közepén landolt, és ha azt gondolná bárki, hogy ezt nem lehet fokozni... nekem sikerült.

George a következő körben rám borította a széket, és, mint aki jól végezte a dolgát, rám ült, és boldogan csóválta a farkát! 

Ennyi...